The Life is now!

13:30-tól egy percen át, azaz pontosan mostanáig próbálták az egész országban, hogy működnek-e a szirénák.
Működnek.
És én ettől mi a faszér bőgök megint?

Jó, lehetne irodalmibban is.
Blablabla…

hogy …én nem éltem a háborúban, mégis libabőrös lettem és elszorult a torkom, miközben magyaráztam a Kiccsajnak, hogy mi ez és miért szól. És hogy most nem igaziból, de ha igaziból, akkor mi van és mi lenne. Nem éltem háborúban, mégis sokkol a Mustangok süvöltő hangja, ha a fejünk felett kanyarodtak a repülő-show bemutatóján. Nekem csak filmekből rémlik, mégis behúztam a fejem és tétova-ostoba mozdulattal elindult a kezem, hogy a fülemre tapasszam…Persze bomba nem esett. Most nem. (ez nyáron volt)
De vissza a szirénához.
Működnek.
Nemrég néztük meg az Inglorius Basterds-et, másnap Amore azt álmodta, hogy Németországgal háború van és mint tartalékost, őt is behívták. Egyébként jelenidejű háború tényleg van, csak a pénzügyben. Már megint a kurva UBS meg a banktitok meg az adócsalók.
Röviden:
Egy svájci banki alkalmazott adatokat lopott olyan német adócsalókról, akik itt pihantetik és bújkáltatják a pénzüket. A biznisz valahogy napvilágot látott; német kormány mindenáron nyélbe akarja ütni az üzletet, nagyon akarják az adócsalók adatait.
Vagyis: a tisztes adófizetők általá befizetett 2,5 millió eurót arra költik, hogy olyanokról szerezzenek adatokat egy CD-n, akik basztak befizetni az adót.
Logikus, nem?

S visszatérve a Gaddhaffi-afférra: többszöri elnapolás után január végén végre tényleg tárgyalta a bíróság a Líbiában gyakorlatilag fogolyként fogva tartott két svájci üzletember egyikének az ügyét. A bíróság nem találta bűnösnek a felhozott vádakban és szabadon engedte, jöhet haza. Mi ez, valami szar mutatványos cirkusz?

Befészkeltünk.
Annyira jó.
(Kivéve a mosási lehetőséget.)

Végülis elköltöztünk.
Végülis mindent meg lehet oldani.
De hogy maradjunk az adok-kapoknál: itt sem működött semmi. Semmi nem volt kerek.
A hétköznapok Svájcban is ugyanúgy betehetnek (betesznek), mint Somogyországban vagy Pesten.
A lakás tulaj elcseszte a postaláda és kapucsengő feliratot: Kiccsaj nem szerepel rajta. Mivel neki még más a családneve, nem annyira elhanyagolható ez a mozzanat, mint elsőre hinnénk.
Aztán a telefontársaság cseszte el azt, hogy mi beikszeltük, hogy nem akarunk megjelenni a telefonkönyvben. Természetesen küldték a csekket, hogy ennyi meg annyi a tel.k. bejegyzés. (43 frank az átiratás + 16 a telefonkönyv-bejegyzés)
Aztán a régi lakás ingatlankezelője (nincs mit szépíteni: zürichi ortodox zsidók) a füle botját sem moccintotta a mai napig sem, hogy ugyan, hadd adjuk már át a lakást, és hadd kapjuk vissza a kauciót. Három e-mailre nem válaszoltak, telefonon meg csak annyit, hogy az ügyintéző szabin van.

Az IKEÁ-ban természetesen aznap (tegnap) nem volt bent az a magyar származású nőci, aki megígérte, hogy segít ágyat venni és ad 100,-frank kedvezményt.
A vadiúj mosogatógépben se kép se hang, még a szlovák kísérleti adás sem jön be, pedig van áram a konnektorban.
Itt az új házban szar a mosás: két hetente van 2-3 mosásnapom. Idióták.
Tegnap már az enyém volt a mosókonyha, mostam is, erre este, mire hazaértünk az ikea tortúrából, már valaki más mosott megint…az én napomon. Ennek folyományaként mára teli vannak a szárítókötelek. FKV.
Jah, és a postán átirattuk a címünket, sőt, 1 évig elvileg utánunk küldik ide a leveleket, de ez sem működött. (15 frank) Hétfőn még mindig a régi címünkre dobták be a postát.
Az új ebédlőasztalból kifelejtették az egész csavar-csomagot, úgy, ahogy van.
Reklamálni nem is érdemes, bele se kezdj, hiszen az asztal román import, ott felejtették el beledobni a csavarkupacot…
Ugyanolyan csavart vadásztunk.
Elsőre nem sikerült.
Aztán visszavittük: kiderült, hogy a boltban csak M6-ig van méret, nekünk M8-as kellene.
Abból a méretből csak nagyobb fejű, másmilyen van.
Nembaj, adjad már……
és és és.

Mintha nem lenne az embernek épp elég baja.
Például hogy nem találom, melyik dobozban, rekeszben vannak a csokijaim.
Meg a bugyijaim.

Amore boldog: a tévé működik, a kanapé elfér. Neki az élet szép.

U.I.: a wc papír tartó is szar helyen van, ülve az ember háta mögött, bal oldalt.

Ha valamelyik kedves Olvasómat érdekli:
pár napon át (jan. 23-ig)
20% kedvezménnyel lehet
bármely MALÉV járatra repülőjegyet
foglalni a brands.hu ajánlatában.

Szülinapra kaptam két tortát. Meg pizzát, az is kerek.
Az éjjel azt álmodtam, hogy apu meghalt. Elaludt.

Most gyorsan öltözünk, és megyünk a Blue Man Show-ra, ami karácsonyi ajándék volt tőlem, mindhármunknak. Utána megyünk rokonokhoz, villámlátogatásra.
Tegnap még az is volt a szülinapomon, hogy elkezdtünk költözni, átvittünk egy fuvar dobozt.
Anyának meg írtam tegnap reggel egy olyan SMS-t, hogy én is bőgtem közben, meg ő is, mikor olvasta, meg elküldte még a tesómnak is.

Valami ilyesmi: “Drága Anyukám, köszönöm szépen, hogy már 35 éve a világon lehetek, a Te világodban, ahol Te is itt vagy Velem…”

Még nem is, de már.

Még el sem kezdtünk a lovak közé csapni, a költözős lovak közé, de már tegnap megástuk a lövészárkokat.
Tudtam, hogy lesz vita, lesz ki a hülye, de hogy még a rajt előtt, na azt nem gondoltam volna.

Vajon van-e összefüggés a hirtelen beállt mosolyszünet és aközött, hogy álmomban megcsaltam Amorét?

És azt mondtam már, hogy FKV…?

Férfi: -Vegyünk még egy tubussal abból a gipsz-pasztából, eltüntetni a falon a szögek meg csavarok nyomait.

Nő: -Rendben, Drágám… – és másnap a délelőtti magányban a manikűrkészlet nemhasználatos szerszámaival valamint 12 órás, extra kalciumos védelmet nyújtó fogkrémmel eltünteti a szögek meg csavarok nyomait.

U.i.1.: nem is tudom elképzelni, mi -másra- valók azok a már-már kínzószerszámra hajazó eszközök a manikűrkészletben.
U.i.2.: a tubust különben is férfiak gyártják férfiaknak, méghozzá úgy, hogy egy női retikülben nincs olyan szerszám, amivel fel lehetne bontani

Mármint az Új Év.

Furcsa, hogy milyen sokáig nem írtam.

Túlvagyunk az ünnepi kaján, tudod: hogy meghívatta magát Amore nagyija, fia meg a fia barátnője, karácsoynra és szilveszterre is. Jövőre -idénre- már most tudjuk, hogy nem leszünk itthon. Ez a hivatalos sajtóközlemény.
Közben lemaradtunk egy ágy-akcióról az IKEÁban és ezt meg megannyi mást bereklamáltam az interneten. Klikk! -és hopp!-és hibaüzenetek martaléka lett panaszom.
Gondoltam én.
Hogy essen le a gatyátok.
Gondoltam szintén én.
Nem gépeltem be újra. Erre szilveszter napján kapok egy telefont az ikeából, hogy mégis túljutott a dróton az üzenetem. Szumma-szummárum: egy perc után magyar nyelvre váltott a nő, pedig itt dolgozik Baseltől 5 km-re és jól elbeszélgettünk. Felajánlotta, hogy mivel az ő hibájukból, raktárkészelthiány miatt kellett fölöslegesen 100 km-t autóznunk és lemaradtunk az akciós ágyról, ha eldöntöttü újra, hogy ágyat nézünk, hívjam fel őt személyesen, félreteszi nekem és ad 100 frank kedvezményt (ennyi volt az akciós különbség), bármelyik ágyat is válasszuk.
Az élet szép.

Már-már hagyomány, hogy sütök sonkás kilfik hadát és bevisszük Amore munkahelyére szilveszterezni.

Miután éjfélkor magyar himnuszt hallgattunk a youtube-ról, meg minden, elmentek a vendégek és fantasztikusan átizzadtuk magunkat az Újévbe…

Odahaza Anya egyik öccse karácsony óta kórházban van, nagy volt a baj és a riadalom. A másik öccse bekurvázott és most feje tetején a család.

Mi meg már leköltöztettük a fele lakást a pincébe. Milyen furcsa lesz költözni. Tulajdonképpen szerettem ezt a lakást, csak a környéket nem. Időközben eladtam Kiccsaj emeletes ágyát, két éjjeli szekrényt (szilveszter napján jöttek érte), felraktam eladásra egy kétajtós komódot is, meg az ebédlőasztalt. Ez utóbbira már van is egy licit.

Anyával ma 1 órát telefonáltam.

Meg kaptam egy levelet, amivel…hát, nem tudom, mit kezdjek. Ezt mégis hogy gondoltad? Mit kéne rá válaszolnom?

…és mindeközben…
Eladtam a számomra utálatos cd-dvd tároló tornyot, tudod, olyan ikeás. Semmihez nem illik és a színét (bükk dekor) mindennél jobban utálom. Ma délután viszik el, még szét kell szereljem.

Eladtam a két használt fenyő éjjeliszekrényünket is, némi macskakarmolások vannak rajta. “Kerestem” rajtuk 15 frankot. Inkább, mint hogy én fizessek ennyi szemétdíjat, hogy elvigyék…Ugyanez érvényes a fenti cd állványra is.

Anyuéktól “pakkot kaptunk”. Mikor megláttam, először is felforrt az agyvizem. 10ezer forint volt két csomagra a postaköltség. na…izé…francba. Nem írhatom le, amit gondolok.

Kiderült, hogy az új lakásban a konyhai alsó+felső szekrény közötti kis faldarab sárga. De olyan sárga, amilyet még soha az életben.
A természetben és a digitális színpalettán fellelhető kb. ezermilliárd szín közül csak a sárgát utálom. Meg a pirosat, de ha, akkor már inkább piros…
Szóval valahogy meg kell küzdjek az életemért a kibaszott sárgával.
Egyátalán, ki találta ki azt, hogy sárga.

Amore tegnap mártírként eljött velem (elvitt) IKEÁba. Csak költözős dobozokat vettünk, meg 800 teamécsest. Meg volt még nyálcsorgatás.
Utána hazafelé megnéztük az új lakást (ekkor csapott arcba a sárga) és azt mondja az én Mézem:
-Ide még elférne szerintem neked egy olyan tükrös fésülködőasztal…
Érted, így.

És akkor én…érted. Nem a fésülködőasztalért szeretem, hanem ezért a mondatért.

Miközben itt milliókat adakozik a nép a malária ellen, Brittany Murphy sajnos 32 évesen örökre lehunyta szemeit; odahaza szokásosan becstelen, milliókat zsebrevágó mutatványosokat kerget a népharag…mindeközben van egy ország, amely megint megmutatta, mire képes az ő intellektuális nagysága.
Odabaszott az asztalra, hogy aszondja: -Itt vagyunk, ide süssetek parasztok, ezt csináljátok utánunk. Újra fent vagyunk Európa kulturális térképén, kicsapjuk az IQ-aduászt, hogy csak úgy fröccsen!

És tényleg.
Ezzel a felkiáltással, így karácsony előtt, véghezvitte ez a buta, ostoba, neoprimitív, arrogáns, egoista szubkultura a Nagy Tettet.
Hetekig tartó szoros küzdelem, könnyek, drámák, sorsok…Bruce édes affektálása…ami egyfelől az ember agyára megy, másfelől ennek az embernek több stílusa van, mint 50-50 Sylvie-nek és Dieter Bohlennek együttvéve.
Tehát leküzdöttük heteken át tartó ellenszenvünket, Dieter “Én ezt jobban tudom” Bohlen megmondóemberes kioktatásait, Sylvie jujjszőke, “mega-totál-szuper” semmitmondó értékeléseit…trendi “diamond glossy” szájfényénél csak a szemei csillogtak jobban, mikor egy-egy artista tökéletes izomzata dolgozott a színpadon…

És akkor jött a nép és az ő ökle, meg a már említett asztalracsapás.
És azt mondta az ököl:
-Hülye vagy, bazmeg? Áriázol? Mit áriázol??? Világslágert énekelsz? Többet is? Tökéletesen, szívszorítóan játszol pánsípon, a romániai nyomorból kinőve, azon felülemelkedve? Táncolsz, mint Fred Astaire? Felgyújtod magad, mint még senki más? Minek???? Ez mind szar!
2009-es év “Super Talent“-je akkor is, csakazértis egy ugri-bugri kisjenő lesz adidas zokniban, akinek az az összes tudása, hogy leguggol, fejen vagy egy lábon áll és a játszótéri keverék vakarcs kutyája körülugrálja.
Egy tehetségkutató versenyen másodiknak vagy ötödiknek lenni, 37ezer jelentkező közül kimagasló és kivételes teljesítmény.
De másodiknak lenni…egy kutya mögött…? <@{>^#@%”+!%/!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ennyit tud a német közönség, aki szavazataival eldöntötte, hogy a 100′000 eurós fődíjat egy foltos négylábúnak ítéli.
Már csak arra vagyok kíváncsi, hogyan fogja ezt a produkciót Dieter “NafigyeljélÖcsém” Bohlen eladni, ebből súlyos euróhalmokat és bizniszt csinálni. Ő ugyanis mindvégig az énekeseket nyomta, holott arra igazából ottvan a “Megasztár” német változata. A Supertalent bármely kategóriában hasító, kimagaslóan tehetséges embereket lenne hivatott felkutatni.
Németország az igazi “végtelen lehetőségek országa”, ahol az ország legtehetségesebbje -embere- egy farokcsóváló kutya.